1. kötet - Prológus

¤¤¤

Már megszokhatnám, de minden alkalommal, ha ilyen fiatal lélek útját kell egyengetnem, összeszorul a torkom. 

Jimmy alig múlt öt éves, amikor leukémiát diagnosztizáltak nála. Nyolc éves korára annyi kemón volt túl, hogy azt egy felnőtt szervezet sem bírná, Jimmy mégis kitartott. Az elmúlt három évben őrült módon próbálták megmenteni, a családja kórházról kórházra, specialistától természetgyógyászig, de még állítólagos mágusig is járt vele, hátha a kisfiú felgyógyul. Nem így történt. 

Jimmy a betegsége ellenére is eleven kissrác volt. Amikor éppen nem csövek lógtak ki belőle, és nem kellett oxigénmaszkot viselnie, kinn játszott legjobb barátjával; Pamaccsal, a nála két évvel idősebb golden retrieverrel az udvaron, vagy labdázott a szomszéd gyerekekkel. Szerette a vonatokat. Akárhova mentek, kérte a szüleit, hogy vonattal utazzanak, és gyakran a mozdonyvezetőhöz is bekéretszkedett. Elég volt csak hatalmas barna szemeit tágra nyitni, és megnyíltak elötte az ajtók. Sosem azzal foglalkozott, hogy beteg. 

Most, szenteste éjjelén itt ülök az ágya szélén, és várom, hogy felébredjen. Kis, törékeny teste elveszik a kék kórházi, és a saját maga hozta rikitó zöld takaró alatt. Hasa szaporán emelkedik a levegővételnél, száján az oxigénmaszknak nincs is ideje levedleni a párát. Szemei alatt súlyos lila karikák éktelenkednek, amit csak még jobban kiemel élettelen, szinte már hamuszürke bőre. Megsimogatom kopasz kis fejét, aztán lassan, nagyon lassan rámemeli azokat a csodálatos szemeit.

 - Te vagy a Mikulás segédje? - lassan kotorja le a maszkját, hogy értsem mit mond. Kedvesen mosolygok rá, és bólintok. A kis karácsonyfa sárga égői, amit a mellette lévő polcra állítottak, kis élettel világítja meg a kisfiú arcát. Szemei felragyognak, és azonnal nekem szegezi a kérdést - Ugye, vonatot kapok?

 - Ha azt szeretnéd, kaphatsz vonatot - az eleje mindig nehéz. Visszanyelem a könnyeimet, és várok, amíg lassan felül.

 - Tudod, idén nagyon jó voltam. Anya szerint, amiért ennyire jól viselkedtem, kaphatok gőzmozdonyt, ami igazi gőzt pöfékel. Te láttál már olyat?

 - Még soha...

 - Ha reggel megkapom, megmutatom neked. Játszhatunk is vele, ha szeretnél.

 - Az nagyon jó lenne. De mit szólnál hozzá, ha már ma este játszanánk vele?

 - Azt nem szabad, csak reggel szabad kibontani az ajándékokat... Látod, mind ott vannak a nagy fa alatt - a kórterme végében egy nagyobb műfenyő állt, alatta becsomagolt dobozok várták, hogy reggel Jimmy kibontsa őket. 

 - A szabályokat néha megszeghetjük. Mi lenne, ha csak egyet bontanánk ki? Amelyiket szeretnéd!

 - Ugye nem árulsz el a Mikulásnak? - szemei vággyal csordultan nézték a legnagyobb dobozt, amit én tettem oda. Egy valódi gőzt pöfékelő gőzmozdony volt benne. 

Cinkosan bólintottam Jimmyre, aki a a dobozra mutatott. Az ágyhoz vittem neki, ahol az ölében, óvatos mozdulatottal tépte a papírt. A szemei csodálattal ragyogtak fel, és olyan gyengéden emelte ki a mozdonyt a papírok közül, mintha üvegből volna. Sokáig babonázva figyelte a kórterem hideg fényében csillogó fekete játékot, aztán komoly arccal felém fordult. Megértette az üzenetet. 

 - Fájni fog?

 - Nem, esküszöm.

 - A játékot is vihetem?

 - Persze, sőt! Több játékod is lehet még! - óvatosan fürkészett, amitől újra összeszorult a torkom. 

 - Anya és apa kinn alszik a szobám előtt, nem kéne szólnunk nekik?

 - Sajnos nem lehet.

 - De ugye nem lesznek mérgesek, amiért nem szólunk, hogy megyünk? Ugye?

 - Nem megyünk messze, mindig meglátogathatod őket, amikor csak szeretnéd.

 - De nem fognak látni...

 - Tudni fogják, hogy ott vagy - csendesen ízlelgette az információkat. 

Hihetetlen, hogy egy gyermek lelke mennyivel előbb érzékeli a véget. Szinte azonnal tudják, miért jöttem. Az a mérhetetlen energia, ami belőlük árad, minden alkalommal meghökkent. Egy gyermek lelke azonnal tudja, mi a helyes. Zokszó nélkül jönnek velem, aztán csatlakoznak a mennyhez, ahová törékeny lelkük tartozik. 

Jimmy figyelmesen fürkészte az arcom minden pontját, közben a mozdonyt szorosan magához szorította. A falióra lusta kattogása, és a kis karácsonyfa villódzó fényei vertek csak éket a szavak nélküli beszélgetésünkbe. Tudtam, hogy fél, de valahol mélyen megnyugodott. Három éve a fájdalomról szól az élete, bármennyire próbáljuk is megszépíteni. A teste már régesrégen feladta a küzelmet, csakis a lelke tartotta ezen a világon. 

Ma elbúcsúzott az is. Este vidám vacsorát költött el a családjával, még a nagyszülei is a szobájában voltak. Egy hete kapott kezelést, jóízűen falatozott, és néhány habcsókot is evett desszert gyanánt. 

A szülei nem véletlenül alszanak kinn. Bonyolult megbűvölni a tudatalattit, életük hátralévő részében pedig bűntudattal fognak élni de ahogy az ő lelküket is a fénybe segítem, Jimmy ott lesz mellettem, és mindent megmagyaráz nekik. 

Fél órát, vagy talán többet is üldögéltünk. Mélyet sóhajtva keltem fel, és a kezem Jimmy felé nyújtottam. Angyali mosolyt küldtem felé, ő pedig megindult felém. A felkelés nehezebb volt, mint hitte. A lábai csak nagysokára fogtak biztos pontot a padlón, aztán lassan felém indult, a mozdonyt egyik kezével még mindig a mellére szorítva. Bizalmas tekintettel nézett rám, aztán pici kezét óvatosan az enyémbe csúsztatta. Újra rá mosolyogtam, és megjelent mögöttem a szemetgyönyörködtető ragyogás. Ámulattal fordult a fény felé. 

Az egész alig tartott néhány percig. A fénysugarakon a kapukig lépdeltünk, ahol az én feladatom elvégeztetett. Először nem akarta elengedni a kezem, de a kíváncsisága győzött. Szorosan ölelt magához, törékeny kis teste szinte összes csontját éreztem, aztán immáron egyedül begyalogolt a fénybe, oda, ahol már én sem láthattam.

Végre szabad utat engedhettem a könnyeimnek. A ragyogás szertefoszlott és én újra a kórteremben voltam, már csak a kis Jimmy testével. Az arcán béke, és angyali mosoly jelent meg. Vonásai kisimultak, a vonatot szorító keze ellazult. 

Csókot nyomtam a homlokára, aztán hazaindultam. 

¤¤¤

Kedves olvasó!

Karácsony alkalmából szeretnék egy újdonsággal kedveskedni. Tudom, nagyon régen eltűntem, de az egyetem, a munka, és egy családi költözés is közbejött, szóval semmi esélyem nem volt semmit tenni a blogokkal. 

Remélem, a bevezető elnyeri a tetszésetek, és visszatértek, addig is szívem minden szeretetével kívánok kellemes ünnepeket!

love, Eliza